Már a 2500 éves, vagy idősebb, Szkíta motívumvilágban is megtalálható annak a későbbi alkimista jelképnek a formai elemi, ami a farkába harapó kígyó (uroborosz = farokharapó) szimbólumrendszere köré épül fel, csak a Szkíta művészetben ezt farkas, szarvas, ló vagy oroszlán szimbolizálja.
Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a szkíta összegömbölyödött állatábrázolásokon nem harapnak az élőlények saját magukba, de a formai kivitelezésük és a szimbólumrendszerük alapján összeköthetők. A szkíta leletek időbeli prioritása, elsőbbsége kétségtelen az alkimista uroborosz kígyóval szemben. Talán csak Kínában fedezhető fel időbeli párhuzamban hasonló farkába harapó sárkány ábrázolás. Az alábbi írásomban megpróbálom kielemezni ezeknek a motívumoknak a hasonlóságát és különbözőségét, valamint a szimbólumok jelentéstartalmát is.
Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a szkíta összegömbölyödött állatábrázolásokon nem harapnak az élőlények saját magukba, de a formai kivitelezésük és a szimbólumrendszerük alapján összeköthetők. A szkíta leletek időbeli prioritása, elsőbbsége kétségtelen az alkimista uroborosz kígyóval szemben. Talán csak Kínában fedezhető fel időbeli párhuzamban hasonló farkába harapó sárkány ábrázolás. Az alábbi írásomban megpróbálom kielemezni ezeknek a motívumoknak a hasonlóságát és különbözőségét, valamint a szimbólumok jelentéstartalmát is.
Milyen szellemiség, milyen világkép, milyen hitvilág készteti arra az alkotóját, teremtőjét majd viselőjét, hogy egy ilyen "konkrét", folyamatos "koncepciót" követő ábrázolásban fejezze ki azt, amit mondani, üzenni akar?
Az első legfontosabb és vitathatatlan tény, hogy minden ilyen Szkíta ábrázolás élőlényt vesz alapul. Nem egy élettelen dolgot hajlít önmagába záródó kör formába, hanem egy élő, helyváltoztató élőlényt. Sőt külön hangsúlyozza is "élőségét", mint ezt az alábbi Szkíta bronz farkas is mutatja, aminek a hátán megjelenik az életet, lelket jelképező lélekmadár. Ezek a "tárgyak" nyomatékosan üzenik, jelzik, sugallják, hogy amit ábrázolni akarnak, azok lelkes "dolgok", bár "élettelen" anyagba, bronzba, vasba, aranyba vannak megformázva, mégis élő, mozgó, lelkes dolgot ábrázolnak, jelentenek.
Véleményem szerint elhamarkodott az az egyszerű következtetés, hogy ezek a "jelek", tárgyak, motívumok az örök körforgás szimbólumai lennének. Kétségtelen, hogy ennek az "általánosító", tág fogalomnak a közlését is magukban hordozzák, de jóval túl is mutatnak rajta.
Az örök körforgás jele legtöbbször szimmetriát mutat és ismétlődő formarendszerből áll össze. Ezeknél az "természetellenesen" összegömbölyödött állatoknál más, sokkal mélyebb jelentéstartalomból kell kiindulni. Bár, ismétlem, hogy az örök körforgás tág fogalma is összefüggésbe van vele, de motívumgazdagságukból több "információ" is kiolvasható.
A második fontos tény az "élőség" felismerése után, az irány megfigyelése! Az állatok a "tárgyak" ábrázolásán szinte majdnem mindig balra néznek, bár vannak kivételek is. A domináns a balra néző irány. A készítők biztosan ezt az irányt gondolták nekik, mert ezeket a tárgyakat gyakran "nem lehet" megfordítani, mivel a hátsó felük lapos, nem plasztikus vagy ott van a rögzítésre szolgáló elem.
Az irányukat kétféleképpen lehet "olvasni".
Lehet úgy, hogy a fej a kiindulási pont és az élőlényt a farka felé "olvassuk" végig, ilyenkor az irány az óramutató járásával megegyező, de lehet úgy is, hogy a fenti elgondolás szerint a tárgyat "élőnek" tekintjük, és azt a mozgást követjük, ahogy az állat a farkát követi, körkörös forgó mozgást végez. Ilyenkor az irány jobbról balra halad, az óramutató irányával ellentétesen.
Ha az archaikus szimbólumrendszer kör vagy spirál rajzolásának szabályait vesszük alapul, mikor a balról jobbra haladó jel a negatív a jobbról balra haladó ábrázolás pedig a pozitív energiát képviseli, akkor ezek az "uroborosz" ábrázolások üzenetük szempontjából mindkettőt megfogalmazzák.
A balról jobbra haladó, a fejtől a farok felé követő irány "statikus", mivel leáll a farok végénél. Ez a megállt, áramlás nélküli energia szimbóluma. A spirál esetében ez a romboló, involutív jelkép.
Ha azonban holisztikusan nézzük a "tárgyakat" és az "élő" állatokat látjuk bele, akik a farkukat "kergetik", akkor a jobbról balra haladó irány az állandó mozgás, a folyamatos végtelen áramlás, az életerő, energia állandó létezését olvashatjuk ki belőle. A jobbról balra haladó spirál, örvénylés a teremtő, evolutív energia jelképe.
Ha a fenti irányok okfejtését nem is fogadjuk el, egy fontos tényt mégis ki kell emelni, méghozzá azt, hogy a görög uroborosz szó jelentés szó szerint farokharapó, a szkíta összegömbölyödött állatábrázolásokon viszont az állatok nem harapnak önmagukba. Nem nyelik el saját magukat, hanem csak "követik" önmagukat, ami szintén csak mozgásra utal. Egy körkörös mozgásra.
Feltételezni lehet még azt is, hogy funkcionális szempontja volt az ilyen összegömbölyödött állatok megalkotásának, hogy egy kör formájú részt díszítettek vele és csak gyakorlati és esztétikai szempontok vezették a tárgyak készítői, esetünkben a kör forma kitöltését állat motívumokkal, de a Szkíta kultúrkör hitvilágának ismeretében naivság lenne ezzel a gondolattal megmagyarázni ezeket a tárgyakat.
Feltételezni lehet még azt is, hogy funkcionális szempontja volt az ilyen összegömbölyödött állatok megalkotásának, hogy egy kör formájú részt díszítettek vele és csak gyakorlati és esztétikai szempontok vezették a tárgyak készítői, esetünkben a kör forma kitöltését állat motívumokkal, de a Szkíta kultúrkör hitvilágának ismeretében naivság lenne ezzel a gondolattal megmagyarázni ezeket a tárgyakat.
"A bukott angyalok és a földi emberek „jegyességét” Uroborosz, a saját farkába harapó kígyó „gyűrűje” szimbolizálja. A háttérben ismét Hamvas Béla utalások rejlenek, ugyanis ő fontos jelképet lát az Uroboroszban: a kígyó középpontját (Isten) elveszített lény, s mikor farkába harap, ezt az elveszett középpontot (tehát Istent) keresi. Csakhogy amit talál és körülzár – az nem a középpont, hanem az üresség, tehát épp Isten hiányának a jelképe. Ugyanis az Egytől való elválás után hiábavaló kísérlet bármiféle centrumot keresni: az individuum csupán üres (Istentől elszakadt) körfelület, benső mag nélkül. Viszont minden lénynek van ezoterikus duálja, akivel – ha képes kilépni zárt „uroborosz”-énjéből – szakrális duál-uniót alkothat, - „meggyulladva egymáson”, egymás centrumaivá válhatnak (a férfi és a nő), s akkor megtalálják (újra) Istent, azaz az Ős-Egyet. Ez a nász a „kánai” (vagyis kémiai) menyegző: a pozitív és a negatív pólus, a hideg világosság (Yang) és a meleg sötétség (yin) találkozása és kiegyenlítődése (Scientia Sacra, 409-411.o.)."
Nemrég, már a felemás csigás gyűrűm bemutatása során írtam az Uroboros kígyó jelképrendszeréről, most sem akarok mást hozzátenni, egyenlőre csak érdemes elgondolkodni a civilizációkon és korokon átívelő jelek majdnem tökéletes hasonlóságán.
A gyűrű az önmagára talált én szimbóluma. A kör csak kerület, ha nincs belső tartalom.
Ez a "felemás" "csigás" gyűrűm koncepciója is.
A gyűrű jelképrendszere: A spirálok, az örvények a lelkek, amik a sötét ( antikolt felület ) és a fényes ( mattított felület) rész között fraktálszerűen léteznek. Szabad akaratuk szerint oda vonzódnak, ahová akarnak. :)
És egy teljesen egyedi ezüst Uroborosz medál tőlem:
