2013. június 24., hétfő

Fohász az időutazóhoz


Letette pallósát a nyár
Koszorút font az ősz
Télre a szívem is megfagy már.
Jön-e még tavasz?


  - Tessék itt vagyok. Leborulok előtted, mindenemet neked adom. Mire van szükséged?
  Az időutazó felemelte a fejét és lenézett a gép tetejéről a nőre. Félretette a szerszámot a kezéből, megtörölte tenyerét egy piszkos rongyban és leugrott a gép egyik párkányára, majd lemászott a földre a létrán.
  - Rendben van. Elmondom mire van szükségem. Több dologra is.
  A nő figyelmesen végighallgatta, majd szó nélkül megfordult és útnak indult.
  Pár hét múlva, mikor visszatért, az időutazó még mindig dolgozott a gépen.
 - Tessék. Bejártam végtelen sivatagok mélyét. Jéggé fagyott szívem hűtötte lelkem forróságát.   Elértem a barlang bejáratához, ahol az istenek őrizték a kristályt. - Nem hiszek bennetek! Engedjetek! - kiáltottam.
  - Mi a jelszó? - kérdezték ők.
  - Jelszó? Minden jelszót elmondtam már. Minden jelszót kimondtak már. Mi kell még nektek szívem mérhetetlen fájdalmán túl? Jelszó? Tessék. Mondok egyet: nyolc!
Beengedtek. Itt van a kristály.
  Az időutazó kezébe vette a követ és felmászott a gép tetejére. Belepróbálta egy furcsa berendezés közepébe és visszament a nőhöz.
  - Jól van. Most szükségem lesz a folyadékra. Mondtam hol keresse.
  Pár hét múlva a nő ismét visszatért a tisztásra, ahol az időgép állt. Fáradt és meggyötört volt. Ruhája szaggatott, testét sebek borították. A férfi abbahagyta a szerelést és kérdően nézett rá.
  - Eljutottam a nagyvárosba, megtaláltam a laboratóriumot. Elloptam a szert és elrejtettem. A rendőrök elfogtak, börtönbe zártak és megkínoztak. Azt akarták tudni, hol van és miért van szükségem a szerre. Nem árultam el nekik az igazat. Azt mondtam, megittam a mérget, hogy enyhülést hozzon lelkem szenvedésére. Elhitték. Megszöktem, megkerestem a rejtekhelyet, és most tessék, itt van a szer.
- Nagyon jó! - mondta az időutazó és beletöltötte a kémcsőből a furcsa folyadékot egy kicsi tartályba.
- Már csak a gömbre van szükségem. - fordult a nőhöz az időutazó.
  Teltek múlta a hetek. Az időgép készen állt az indulásra. A férfi minden nap türelmetlenül várta a nőt.
   - Sikerülnie kell! - mondogatta egyfolytában. - Sikerülnie kell. Már az őrület határát súrolta a türelmetlensége, mikor egy holdvilágos éjjel megjelent a nő a tisztáson. A kimerültségtől térdre rogyott, alig hallható hangon elkezdett beszélni.
  - Mindent megtettem, amit kértél. Életem lassan véget ér, minden erőm elhagyott. Kérlek téged, könyörgöm neked, had menjek én! Az eltelt napok végtelen ürességében minden dolog csak fájdalmas visszhangja volt emlékeimnek. Had menjek én! Hatalmad nagyobb bárminél. Bánatomra nincs orvosság, csak a géped. Kérlek, had mehessek! Az elveszett boldogságom kincsestérképe a te kezedben van. Visszaadhatnád életem ragyogását! Had mehessek én!  - de nem tudta folytatni, mert összeesett.
  Odalépett hozzá az időutazó és elővette a zsákból a fénylő gömböt. A nő még látta, hogy felmászik a gép tetejére, beleejti a gömböt egy hosszú csőbe és visszamászik a létrán a gép oldalához. Apró számokat és betűket írt a kijelzőre. Egy város koordinátáit és egy dátumot. 2012. július 7. Pécs. Magyarország.

  Azon a csillagporos éjjelen két időutazás történt. Egy kifelé és egy befelé. Egy a szív hídjain egy pedig az idő hullámain.