2014. március 24., hétfő

A TULIPÁN


Kevesen, de egyre többen tudják, hogy a tulipán virág a belső-ázsiai sztyeppék őshonos növénye. A tulipán többnyire csak Belső-Ázsiában nyílott és nyílik vadon. Európába Törökországon és Erdélyen keresztül terjedt el.
A tulipán mindig is ott virágzott a szabad ég alatt a füves pusztákon, a végtelen csillagos égbolt alatt, ahol a természettel együtt lélegző nomád népek élték mindennapi életüket. Azoknak az embereknek a lába előtt virágzott, akik nem falakat, nem erődítményeket építettek maguk és a természet közé, hanem minden reggel, mikor napfelkelte előtt felébredtek és kiléptek sátrukból, tulajdonképpen nem ki, hanem beléptek magába a természetbe, mélyet szippantottak a friss levegőből, végigtekintettek a táj és világ végtelenségén, maguk is egyé váltak a természettel. Minden reggel újjászülettek, mint a csecsemő az első lélegzetvételkor.


Ezek előtt az emberek előtt nyílt a tulipán a mezőn, ahol lovaik legeltek. Ezek előtt az emberek előtt varázsolta a rövid, szinte villanásnyi tavasz minden évben színes tulipános szőnyeggé, nem is szőnyeggé, hanem hullámzó virágtengerré a mezőt. Persze, hogy ilyenkor az ő szívük is felmelegedett. A tulipán lopta a melegséget a szívükbe. Szerették a tulipánt, és akit igazán szerettek, annak is tulipánnal jelezték. A szeretett virág a mindennapi életük része volt. A tulipán motívum megjelent a lószerszámokon, sírboltjaik felett, fafaragásaikon, ékszereikben, viseletükön.
A tulipán virág az ázsiai nomádok számára szinte az egyetlen virág volt azon a tájon. Minden évben egyetlen egyszer varázsolt a természet ilyen színpompás csodát a szemük elé. A gyorsan, pár nap alatt virágzó, majd szirmait lehullató virág éppen ezért lett számukra az élet, a villanásnyi élet, a pompázás, a ragyogás és elmúlás jelképe is. De a reményé és az újjászületésé is, hogy a Teremtőjük az új tavasz eljöttével nem veszítette el a bizalmát feléjük. Ezért lett művészetük szinte már „vallási” alapmotívuma a tulipán.
Valahol messze fent, ahol szívünk égi virágának gyökerei is erednek, magyar kultúránk és népünk összekapcsolódik ezeknek a nomád embereknek a szívével.



Aztán a tulipán virág, a messzi rónák végtelen kék égboltja alól, eljutott nyugatra is. Ahogy már írtuk, Erdélyen és Magyarországon keresztül.
… és ahogy a legtöbb dolgot, amit megérint a „lenyugvó nap” fénye, átváltozott. Átváltozott hatalmas Holland tulipánmezőkké, ahol már aratják őket. „Vágóhídra” kerültek a tulipánok is. A „szent” tulipánok is. Az emberek elfeledték a virágiparral együtt, hogy ott messze, Ázsia szívében, ahol a tulipánok szabadon nőnek a hullámzó mezőtengereken, nincsenek falak az emberek szívében, nincsenek falak a lélek és a természet között, csak a szerelem.

Azt azonban egyetlen egy laboratórium sem tudta kiölni a tulipánból, kísérletezhettek bármennyit is a színével és a formájával, „nemesíthették” bármennyire is „külcsínét”, hogy a tulipán mindig is magában fogja hordozni a tavasz, a szerelem és a szabadság esszenciáját.
… és azok az emberek, akik szívük virágának tulipánt nevelnek, mindig is az élet, a szabadság és a szerelem szellemét fogják követni. A tulipán kincs, és az a szív is, aki magában rejti ezt a virágot, világot.