2011. december 29., csütörtök

Bevezető idézet

Láttam lángoló hegyeket a Dalmát partokon, a lenyugvó nap fényét Angkor romjai felett.

A Hold Noé bárkája


Nem vagyok csillagász, sem fizikus vagy asztrológus, így a Holdról sem tudok sokat. Öt éves koromban, egy titokzatos este, a szüleim elvittek egy kicsi obszervatóriumba, ahol a távcsőbe pillantva megláthattam a növekvő Hold felszínét. Másnap már krátereket és szaturnuszokat rajzoltam az óvodában. Később nagy űrhajókat, amikben emberek laknak és utaznak a világűrben.
Aztán felnőttem és az a sok, számomra ismeretlen és titokzatos dolog, ami az évek alatt összegyűlt bennem az univerzumról, egy mesévé változott.
A Hold egy nagy űrhajó, nem más, mint Noé bárkája. Az emberek valahol egy másik bolygón éltek az "édenkertben", és miután tönkretették azt a világot, elérkezett a vízözön, amiből csak Noé és családja menekült meg a Hold-bárkával, ami végül a Föld vonzásában sorsszerűen megakadt és a Hold-űrhajóból népesítette be Noé a Földet. Természetesen a mese sokkal színesebb és részletesebb, évtizedek alatt érlelődött és alakult ki belőle egy fantasztikus álomvilág. Ha felkeltettem az érdeklődését és kíváncsivá tettem, hallgassák meg a mesémet.


Amikor reggelente lemegyek a műhelyembe, az udvarunk lépcsőjén hatalmas, fekete, óriáshangyák szaladgálnak. Egy kivágott fenyőfa tuskójában élnek, ott van az ő kis birodalmuk, világuk. Mikor végigszaladok a lépcsőn, óvatosan próbálom őket kikerülni, nehogy eltapossak egyet is. Ez este már nem mindig sikerül és a szomszéd gyerekek sem kíméletesek hozzájuk, gyakran maradnak hangyatetemek a lépcsőkön, amiket társaik elvisznek a bolyba. Biztos vagyok benne, hogy a hangyáknak fogalmuk sincs rólam és a gyerekekről. A hangyák szentirataiban, amiket a boly mélyén őriznek, egy különleges természeti jelenségként van leírva az, hogy időnkét megjelenik egy hatalmas valami, ami összelapítja valamelyiküket, majd tovatűnik, hogy később ismét megjelenjen és elragadjon valakit a populációból. Lehet, hogy van a hangyáknak is több elmélete erről a jelenségről, de rólam, Fehér Péterről biztosan fogalmuk sincs, nemhogy arról, hogy most született kislányom és gazdasági válság van Európában.
Ez a logikai eszmefuttatás nem újszerű, de hajlamosak vagyunk teljesen kizárni a hétköznapi tudatállapotunkból.

Véleményem szerint az ember, az emberiség meglehetősen egocentrikus oldalról közelíti meg a nagy eposzok, mítoszok történeteit, elbeszéléseit. Nem bír elrugaszkodni a földtől, a Földről, és többnyire csak ego- és geocentrikusan tud gondolkodni, mindig a Földet és önmagát teszi gondolatai középpontjába. Kíváncsian tekintget ki az univerzumba, de igazából csak azt tudja elképzelni, hogy önmaga van csak, és a dolgok is csak belőle indulhatnak ki.

Az én mesém teljes mértékben fordított gondolkodásmódot követ. Ami rajtunk kívül, a Földön, az emberiségen kívül van, annak van prioritása, elsőbbsége, és nagyobb fontossággal bír, mint a mi kis apró földi létünk, földi történetünk, történelmünk.
Bár az ősi teremtésmítoszok a végtelen idő homályába vesznek, elgondolásom szerint, az a kis valóságtartalom, archetipikus vagy a kollektív tudattalanba ágyazódó élménymegélés, ami ezekben a történetekben megfogalmazódnak, nem a Földön történtek, vagyis nem csak a Föld nevű bolygónkon, hanem egy átfogó kozmikus térben. Véleményem szerint az univerzumunknak, a teremtésnek egy saját, sajátos történelme, története van. Egy kozmikus történelem, aminek a mi kis kék bolygónk történelme is a része.

A világ teremtésének vallásos megközelítéseiben is mindig komoly kérdéskört vet fel az a "probléma", hogy az univerzumban, csak a mi kis kék bolygónkra teremtett volna Isten életet, vagy csak a Földre teremtett "képére" humanoid létformát? Valamint az a tény is elgondolkodtató, hogy az ember nélküli világ is alapvető értelemben élő, tehát az embertől független univerzumot is élőnek tekinthetjük, még ha nem is abban az értelemben, ahogy az embert élővé tesz "valami".

Az én mesében egyértelműen élő az egész univerzum. Élőlények a csillagok, élőlények a bolygók, élőlények az emberek, állatok és minden más, számunkra még ismeretlen világok minden létezője. A teljesen élő világmindenségen belül pedig a humanoid, emberi létforma kitüntetett szerepet képvisel, de nem az egyedülit és nem a legmagasabb fejlettségi fokon állót, sem fizikai, sem szellemi értelemben.
Az én történetemben az ember "csak" egy a sok Isten által teremtett élőlények közül, de kitüntetett szerepét annak köszönheti, hogy benne már minden olyan "dolog" megtalálható, ami "istenné" teheti, ami isteni, így egy hajszálnyit közelebb áll már az "éghez", mint a "földhöz" és csak rajta múlik, hogy az út, amin haladnia kell, melyik irányba fog vezetni. Felfelé vagy lefelé.


A Védákban, India ősi szentirataiban, van egy különleges elgondolás. A vízözön, amit mi emberek a fent említett ego és geocentrikus világképünkből adódóan csak a Földhöz kötve tudunk elképzelni, a Védákban egy kozmikus, periodikusan ismétlődő természeti jelenségként van leírva, ami hatalmas időtávlatokban nyilvánul meg oly módon, hogy a bolygók, csillagok közötti teret is kitölti és elönti a mindent elpusztító vízözön.
Ebből a különleges elgondolásból nagyon sok furcsa és szokatlan kérdés következik és számos szokatlan és furcsa választ is kaphatunk.

Az első kérdés: Honnét jön a víz?

Nem tudom. Lehetséges, hogy a víz csak úgy manifesztálódik, aminek a folyamata szintén valamilyen ismeretlen fizikai törvénynek engedelmeskedik. Lehet, hogy a víz konkrét helyről jön, valahol raktározódik, felszabadul majd visszahúzódik ugyan arra a helyre vagy máshova. Ennek a válasznak van is minimális realitása. Nemrég találtak hatalmas összefüggő vízfelületet a csillagközi térben.
http://hirekpecs.hu/?p=27363
Bár ez a vízmennyiség, mint felfedezés, nagyon nagy mennyiségűnek számít, de elenyésző ahhoz képest, amire egy kozmikus vízözönhöz szükség lenne. Mégis felfed annyit az univerzum titkaiból, hogy ilyen is van, létezhet az űrben összefüggő "vízbuborék".
A legfontosabb adatok és ismeretek mégis az ősi teremtésmítoszokban vannak leírva. Szinte egytől egyikben fontos szerepe van a víznek. Nem lenne most értelme összefüggéseiből kiragadni ezeket a vízzel kapcsolatos megjegyzéseket, de az biztos, hogy olyan hangsúly helyeződik rájuk, ami nélkül nem lennének kerek egészek ezek a teremtésmítoszok.

A Teremtés könyvében Isten kétfelé különíti el a vizeket. Az ég feletti és az ég alatti vizekre. A nagybetűs vízözön akkor jön el, mikor ez a két víz összeér.

Biztos sokan álmodtak már világvégéről. Ez egy pszichológiai jelenség, félelem a megsemmisüléstől, haláltól, a végtől. Nem tudom, hogy ez miért van bennem, de én gyerekkorom óta kisebb nagyobb szünetekkel rendszeresen álmodok ilyeneket. Mindenféle variációban. Atombomba felrobbanásának megélése, a Föld felrobbanásának átélése, szökőár pusztításának megélése, mikor hatalmas hullám közeleg felém ... és hasonló borzasztó élmények. Persze ne ijedjen meg senki, nem vagyok őrült, rengeteg csodás dolgot álmodok, többnyire inkább érdekes élményeket, ezek a katasztrófa megélések ritkák, de évente biztosan egyszer előfordulnak.
Volt ezek között az álmok között egy nagyon különleges. Azt álmodtam egyszer, hogy egy hatalmas bolygó felszíne felett utazok valamilyen kisebb légi járművel. Alattam hatalmas metropolisz, felhőkarcolókkal, utakkal, járművekkel. A levegőben sok-sok apró légi jármű repül. Sietek haza. A családomhoz. El kell őket érnem, hiszen őket szeretem legjobban és együtt akarok velük meghalni, mivel itt a világvége. Felnézek az égre és fentről nagyon lassan, nem egyenletesen, hanem mint a cseppkőképződés, apró tornyokban közeledik a bolygó felszíne felé egy összefüggő víztömeg. Nincs menekvés, ha eléri a bolygó felszínét, mindenki megfullad és elpusztul. Rémes álom volt. Az álomkép folyamatosan bennem él. Valahogy így tudom elképzelni a vízözönt. Nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé. Így garantált a pusztulás.
Valahogy a bibliai történet Noé bárkájáról nekem túl egyszerűnek tűnik. Még az előtt, hogy a Holdbárka meséje feléledt bennem sokat gondolkodtam azon, hogy amikor Noé építette a bárkát, biztosan másnak is volt hajója, miért csak az a bárka volt jó. Persze tudom, hogy ez egy naiv kérdés, mert lehet, hogy csak egy olyan speciális bárka volt képes a viharral, hullámzással, sziklákkal, sodrással megbirkózni, de nekem akkor is sántít a történet. Sőt vannak olyan népi hiedelmek is, hogy voltak népcsoportok, akik bárka nélkül is megmenekültek Noén kívül is, mivel olyan biztonságos magaslatokra tudtak felmenekülni. Nem tudom. Túl emberi. Túl emberiek ezek a vízözön megközelítések.
Rögtön itt van a bárka formája. Mindenki szeme előtt ott van a nagy mai hajókra bárkákra jellemző, emlékeztető forma. Fából, szurokkal leszigetelve. Elgondolkodtató az a tény, hogy számunkra a bárka szó egyértelműen egy nagy hajót jelent és formailag is csak abból tudunk kiindulni, ahogyan egy mai hajót, óceánjárót, hatalmas uszályt el tudunk képzelni. A 2012 című monumentális katasztrófafilmben a rendezők a vízözön történetét próbálták bemutatni a mai civilizációnkra rávetítve. Érdekes megfigyelni, hogy a film végén a menekülésre épített bárkáknak szintén klasszikus értelemben vett hajó formájuk van és rögtön bonyodalomba is kerülnek a formájuk miatt, mikor beleakadnak egy nagy sziklaszirtbe.
Legújabb kutatások szerint, amik szintén a Földre helyezik a vízözön történetét, a bárka formáját mégis kör alakúnak írják le. Mondjuk erre a felfedezésre érdemes jobban is odafigyelni. Ugyanis a felfedezett ékírásos táblán nem tudni, hogy kör vagy gömb alakúnak van írva a bárka. A kutatók szerint kör,ami a mostani közel-keleten lévő kör alakú nádcsónakok a formáját követte. Én nem vagyok ebben olyan biztos. Lehet, hogy gömb alakú volt az a bárka. Holdgömb alakú.

Az én mesémben Noé nem a Földgolyón megáradó folyókon és az esőtől megemelkedett tengereken és Óceánokon úszik a hajójával, hanem a világűrben utazik, az űrt, a bolygók közötti teret teljesen kitöltő vízben. Nem a víz felszínén, hanem a vízben, mert nincsen fent és lent, mert mindent víz borít. Ezért a bárkája is teljesen zárt, gömb alakú, a mesémben maga a Hold, vagyis majd a leendő Hold.



A távoli föld, ahol Noé élt családjával, hatalmas bolygó volt. Sokkal nagyobb, mint Földünk. Az emberek is lényegesen nagyobbak voltak. Földi mértékkel mérve óriások. Noé épülő bárkája egy hatalmas hajónak tűnt bolygóján, Földünkhöz viszonyítva azonban egy kisebb égitest.


Amerikai kutatók már régebben egy érdekes teóriával álltak elő. Véleményük szerint, az ember genetikai felépítése nem ehhez a földi fizikához a legideálisabb. Ez alatt azt értik, hogy bizonyos fizikai környezetben optimálisabban fejlődne ki az emberi faj. Tehát a Földön élő emberiség fizikai fejlődését a Földi környezet hátráltatja, nem engedi úgy, olyan optimálisan fejlődni, mint amire a genetikája predesztinálná. Ha igaz ez az elmélet, amit az amerikai kutatók le is modelleztek, akkor a ma élő emberiség alap genomja egy teljesen más bolygóra van ideálisan bekalibrálva, tehát az emberiségnek, nem a Föld az otthona, csak itt is tud élni, de igazából sokkal fejlettebb lehetne a genetikai térképe alapján egy másik bolygó fizikai környezetében. Az amerikai kutatók ezt is próbálták lemodellezni, aminek az lett az eredménye, hogy az optimális fizikai környezetben az emberiség jóval nagyobb lenne, testfelépítése a mai emberhez képest óriásinak tűnne, jóval több ideig élne, és bár az értelmi képességeit nehéz hipotetikusan leírni, valószínű, hogy lényegesen magasabb szinten működnének.


Az én mesémben, Noé és családja elhagyja a Hold űrhajót mikor az égi vizek apadni kezdenek és meglátják a Föld auráját, a bolygónkat körülvevő szivárványos sarki fényeket. A szivárványos Föld lesz az új szövetség, az új élet, az újrakezdés ajándéka. Óriásként a Földre szállnak és itt nemzik utódaikat, akik már a Földi környezethez alkalmazkodva, hozzájuk képest kisebbek, torzabbak, fejletlenebbek lesznek, és elkezdődik a földi emberiség történelme.
részlet:
Noé: - Látásom homályos a könnyektől. Előttem az új szövetség. Szivárványos kéklő remény. Az örökkévalóság drága költeménye. A szent Föld. Az élet. Boruljatok le az ajándék előtt. Ti vagytok az új ember teremtői.
Ragyogott a Bárka az égen, mikor az Óriások a Földre léptek.





2011. december 27., kedd

Noé és bárkája


Azért írom a vízözönt természeti jelenségnek, mert a védikus irodalomban ciklikusan, földi idővel mérve hatalmas időközönként, de ismétlődve jelentkezik ez a víz általi részleges pusztítás.
Bár a mítoszok mindig Isten büntetésének írják le a történéseket, ha jól átgondoljuk a dolgot, akkor ez nem egyeztethető össze a ciklikussággal. Vagy kénytelen vagyunk ciklikus, ismétlődő büntetésként felfogni. Valamint ott is hibádzik a dolog, hogy nem mindig van prioritása az emberiség lezüllésének, tehát az Isten nem azért küld vízözönt, mert az emberiség elfajzott. Nem minden mítoszban ez az oka a vízözönnek. Több esetben is csak van, csak lesz vízözön és az, hogy az akkori emberiség a mögötte álló hatalmas időbeli történelmében elkerülhetetlenül elért egy lezüllött stádiumot csak másodlagos szempont.
Mivel a vízözön csak részlegesen pusztítja el az univerzumot, a felső bolygórendszerek intelligenciái kiválasztják a számukra legértékesebb genomokat, akik majd a pusztítás után ismét betelepítik, benépesítik a középső bolygórendszert.

Noé Holdbárkája

Ez a tény nagyon fontos. Nem szabad figyelmen kívül hagyni. Bárhová ér el kutató szemünk tekintete, vagy inkább kutatóink "szeme" az űrben, mindenütt víz nyomaira bukkannak. Ezek kényes tények és ezért mindig nagyon körültekintően kell az ismeretet kezelni. Az alapvető kiindulási pont, hogy nem lehet víz, mert akkor borul az összes eddigi elképzelés, és amikor már nem lehet titkolni, hogy ez bizony víz, vagy víz nyoma, akkor jönnek a fantasztikusabbnál fantasztikusabb elméletek. A Holdra a Földről került a víz egy becsapódó aszteroida révén, a Földre egy üstökösről, a Marsra hasonlóképpen . Ezek a hipotézisek sokkal fantasztikusabban hangzanak, mint az az elképzelés, hogy a víz mindig is jelen volt az univerzumban, a bolygóközi térben, a bolygókon és egy számunkra még ismeretlen természeti jelenség során ismétlődő időközönként ezek a vizek felgyűlnek, "összefolynak" és az univerzum egy részét elborítják, beborítják.
Az én mesémben a távoli Földön, az Ősi Föld bolygón élő emberiség is áldozata lett ennek a természeti jelenségnek és csak Noé családja, felesége, három fia és azok feleségeik élték túl a vízözönt a Holdbárkában, az Óvilágból megmentett élőlényekkel együtt vagy legalábbis azok génbankjával, génkészletével.

A Holdbárka


Ha Védákban leírt ciklikus vízözön jelenséget teljesen szó szerint értelmezzük és hipotetikusan elfogadjuk, akkor több, a korunk tudósai által feltett és megválaszolatlan kérdésekre is válaszokat kaphatunk.
Ezeknek a kérdéseknek a körébe tartozik, az univerzumban, szinte "mindenütt" jelen lévő víz. Mind a Holdon, mind a Marson és más bolygókon való víz jelenléte kényes témaként ékelődik be a tudományos világképekbe, mert amint kiderültek ezek a jelenségek, hogy a víz szinte mindenhol megtalálható valamilyen formában, át kell dolgozni korunk tudósainak az adott bolygóra vonatkozó tudományos és szintén hipotetikus keletkezéstörténeteket.
Számomra semmivel sem fantasztikusabb egy olyan elképzelés, feltevés, hogy az univerzumban van egy ciklikusan ismétlődő természeti jelenség, mikor a bolygóközi teret víz árasztja el, mint az a tudományos hipotézis, hogy a Földre, Holdra stb. üstökösök által érkezett a víz. Számomra mindkét feltevés fantasztikus.
A súlyozottság szempontjából mégis hajlandóbb vagyok inkább az emberiség ősi mítoszai felé fordulni, mivel nagyon sok bennük a közös vonás és túlmutat azokon a szintén csak hipotetikus magyarázatokon, amiket korunk tudósai gondoltak ki.

2011. december 25., vasárnap

A Holdbárka


A bolygóközi teret elönti a víz. Szinte az egész univerzumot. Azért írom, hogy szinte, mert a védikus irodalom leírása szerint, a víz általi megsemmisülés csak részleges, a teremtésnek csak egy részes pusztul el. Az alacsonyabb szintén lévő bolygórendszerek, mint ahogy a Föld is, beletartozik ebbe a megsemmisülésbe. Az alacsonyabb szint nem feltétlenül a térbeli elheyezkedésre vonatkozik. Tehát mindent elönt a víz és elpusztítja azt a típusú éleformát, aminek nem létezési közege a víz. Egyedül a felsőbb bolygórendszerek maradnak meg, amiket a Védák mennyei bolyóknak neveznek. Ezek a legfelsőbb bolygórendszerek sem örök életűek, majd az idők végezetén, az egész teremtés megsemmisülésekor, tűz által fognak véglegesen elpusztulni, mondják a Védák.
Ahhoz, hogy a vízözön általi ciklikus megsemmisülésből a humanoid életforma és a vele egy létközegben élő élőlények megmeneküljenek, az összes vízözön mitoszban egy bárkát, hajót, tehát egy vizet legyőző dolgot építenek, amiben megmenekül az emberi faj és a vele egy közegben élő élővilág.

A Holdbárka

Az emberiség ősi mitoszaiban fel-febukkan egy fogalom. A távoli, ismeretlen föld fogalma. Terra icognita. Egy hely, egy ősi tartozkodási hely, egy civilizációs ősbölcső. Sok sci-fi írót inspirált ez az elgondolás és műveikbe is beleszövik a távoli éden, egy másik Föld gondolatkörét. Természetesen a legtöbben ezt a távoli földet szintén a nagybetűs Földünkön helyezik el és azokat a civilizációakat, akik a terra incognitáról mesélnek, azt egy másik földrészen élő embercsoporttal azonosítják.
Ha az ember szakít az ego-geocentrikus világképével, és elhiszi, hogy nem csak a Földünknek, hanem az Univerzumnak is van történelme és története, akkor a távoli föld fogalma kiemelkedhet a jelenlegi földi, földhözragadt tudatállapotból és már nem is tűnik annyira fantasztikus elképzelésnek.