2013. november 8., péntek

Három világ



Néha eltűnődöm Escher grafikája fölött. Nagyon szeretem. Ő a "Három világ" nevet adta neki, bár az én véleményem az, hogy lényegesen több látszik rajta. Persze kinek mit jelent az, hogy világ.

A papír lapja, amire a képet rajzolta csak két dimenziós. Egy sík lap. Mégis, amit teremtett rá, egy egész univerzum. 

Kinek mit jelent az, hogy világ? Kezdjük a mélyén.

A halnak a világ a tó mélye.  Ezernyi búvóhelyével, táplálékával, örömével és félelmével. Vajon világ-e neki az ég és a lég, mikor feltekint a tó mélyéről? Világ-e neki a madár, a faág, a Nap, amit nem érinthet, csak szemlélheti őket? Ki tudja?

A víz tükre a határ. A határfelület. Ott néha találkozik a lent és a fent. Két világ határa. Egy hajszálnyi pengeél, ami talán nincs is, mert melyik fizikus tudná megmutatni azt a pontot, ahol a víz és a lég találkozik. A végtelenségig lehetne nagyítani. Mégis van.
Rajta úsznak a levelek. A levelek az üzenetei a fenti és kinti világnak. A halacska látja, hogy lehull a fáról a levél. A határfelületen megérintheti azt, amit amúgy nem tapasztalhatna meg soha. Bár a levél száraz és nem olyan, mikor zölden a fa ágán csüng, mégis egy üzenet a fenti világból.

A tó mélye a hal világa, a víz tükre a határ.

A parti fák magukat is szemlélhetik a vízben. A hal sohasem teheti meg ezt. A fák az égig érnek és gyökerük a mélyből ered. Ha magukat akarják megismerni, a vízbe tekintenek, ha a szabadságot, az égbe.

Vajon mit gondolhat a hal a fákról? És mit gondolhat a fa a halról? Valószínű semmit.
… de nem csodálkoznék azon sem, ha egyszer kiderülne, hogy többet tudnak egymásról, mint mi emberek. Mint mi emberek egymásról.

Vajon van-e nekünk embereknek olyan határunk, mint halnak a víz tükre? Vannak-e világok, amiket nem érinthetünk, csak szemlélhetjük őket? Vannak-e levelek abból a világból? Érinthetjük-e őket valaha?

Egyszer biztosan.

Köszönöm, hogy elolvasták!

Fehér Péter

A kép Maurits Cornelis Escher garafikája. A címe: Three Worlds – Három világ
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése