2019. március 22., péntek


RIME



Először nem akartam elhinni. Élete delén hajlamos az ember abba a hibába esni, hogy neki nehéz már újat mutatni, újat mondani, igazi új élményt nyújtani. Néha felébred benne valami olyan dolog, ami az alázat ellentéte, valami hangyányi gőg vagy büszkeség, hogy ő már mindent megismert, hogy ő már ismeri a világ dolgait, a történéseket, az embereket, az állatokat, a csillagokat, ... az érzelmeket.
Valahogy úgy érzi, hogy lelkének húrjait már nem olyan könnyű megpendíteni.
Aztán becsapják. Olyan sikeresen, hogy hónapok távlatából is borzongva emlékszik vissza rá és nem is felejti soha.
Persze tudom, hogy mindenkinek meg van a maga gyenge pontja, lelkében az a rész, amit ha megérintenek akkor nincs menekvés ...
Ha védtelen vagy a szépre, a különlegesre, a titokzatosra, a félelmetesre, akkor persze nem nehéz elbukni, de akkor is...
Egy film, egy könyv, egy színdarab, egy zene, egy dal, egy hang, egy íz, egy illat, egy hely, egy táj, egy lány, egy fiú elvarázsolhat.
Az élet.
Szigetre sodor a víz. Magányos, különös szigetre. Érthetetlen, titokzatos világba. Békés, de mégis vészjósló. Barátságos, de feszültséggel teli. Haladsz az úton és azt gondolod, ha megfejted a titkokat, kinyitod a kapukat, megmászod a lépcsőket, alámerülsz a tengerbe és összegyűjtöd a kincseket, akkor csak jó lehet a vége, mert te mindent megtettél.
... és akkor becsapnak.
Az élet nem az, aminek látszik. A sziget nem az a sziget. Nem te haladsz előre, hanem hozzád közelednek a dolgok. Nem neked kell megmenteni valamit, hanem téged kellene megmenteni.
... és a vége mindig ugyan az.
Örök körforgás.
Becsaptatok. Köszönöm a művészeknek és az alkotóknak, régen hatódtam meg ennyire.

Fehér Péter - RIME végigjátszása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése