2013. augusztus 14., szerda

„ az angyal mindenki életében legalább egyszer eljön…”

"Csak értünk van itt, mi pedig egyetlen szavát sem értjük."

 

 Sok-sok évvel ezelőtt, mikor szerelemes leveleket írtam egy lánynak, és meghívott magához a szobájába, leültetett az ágyára, mellém húzódott, és az első kérdése ez volt: 
"- Péter, te olvastál már Hamvas Bélát?
 - Nem, nem tudom kiről van szó. Miért kérdezed?
 - Nekem nagy kedvencem. A leveleid ...- kissé elpirult. - Nagyon hasonlóan gondolkodsz, mint ő. Érdemes lenne elolvasnod valamit tőle! Biztosan tetszene."

Ez olyan régen történ, amikor Hamvas könyveit még ne lehetett boltban megvásárolni. Mivel a megyei könyvtárban nem találtam egyetlen művet sem tőle, a pedagógus könyvtárban próbálkoztam. Csodák-csodájára kétszer két kötetnyi narancssárga borítójú, akkor még nem tudtam, hogy cenzúrázott Karnevált találtam. Hamvas "legnehezebb" művét pár nap alatt olvastam ki. Nem kényszerből, szenvedélyből tettem. Ittam és értettem szavait.

"Az angyal mindenki életében legalább egyszer eljön." A szerencsések esetében többször is. A legszerencsésebbek pedig fel is ismerik. Ha felismered az angyalt, akkor elkapod sorsod fonalát. Kezedben fogod tartani, hogy lassan felgöngyölítve kijuss az útvesztőből. Az angyal azért jön, hogy hazatalálj. Hív. Ő a küldött és a bizonyíték arra, hogy Isten nem "halott". Könnyes szemmel hívogat, hogy találj vissza hozzá. Hiányzol neki.

Inaséveim alatt mesterem mesélt egy különös történetet. Arról szólt, hogy édesapja találkozott a hasonmásával egy kicsi zalai vasútállomáson. Szembe jött vele a peronon. Ugyan olyan hosszú kabát, narancssárga sál, karimás kalap volt rajta, akár csak a kezében lévő bőrönd. Lassan elindultak egymás felé, tekintetük önmaguk szemébe mélyedt. Nem tudtak szóhoz jutni. Hosszan nézték egymás arcát megbabonázva és egyszer csak tovább indultak. Hátra sem néztek. Mentek  tovább a maguk útján.

A maguk útján? Vajon a magunk útját járjuk vagy egy olyan elvarázsolt sorsot, amit az évek alatt  lelkünkre rakódót porréteg eltorzult tükre mutat a számunkra?

"Íme, itt a Tó! Sima tükre  nyugtató." - kezdtem évekkel ezelőtt a verset. A folytatás pedig a következő:

Íme, itt a Tó.
Sima tükre nyugtató.
Arcod rajt a tükörkép,
Mozdulatlan öröklét.

Ha az ember felismeri és követi az angyalt, lelke tükre a valódi mivoltában fog felragyogni és biztos, hogy arra az útra fog lépni, amin bár imbolyogva, de hazatalál.

Figyeljetek és járjatok nyitott szemmel! Van úgy, hogy az angyal csak egyszer jön el az ember életében. Ha elhalasztja a lehetőséget, sokáig az útvesztő rabja marad még.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése