2013. augusztus 12., hétfő

 Fává válni

  Úgy érzem, hogy az ember „mindent” tud a fákról. Nem lehet olyan dolgot említeni, ami ne élne mélyen a lelkünkben a fákkal kapcsolatban. Alapvetően az összes gondolat, szimbólum, jelkép, amit megemlítünk velük kapcsolatban, egy tőről fakad, és szoros kapcsolatrendszerre épül fel.
 

  Hamvas Béla „Fák” című műve, vagy Jankovics Marcell „Fa” című könyve után mindig ismétlésekbe bocsátkozhatunk csak, mert azokon túl, amit ezekben az írásokban lehet a fákról olvasni, nem nagyon lehet többet megfogalmazni.

   Ettől függetlenül szeretnék egy személyes gondolatot megosztani, ami bár belőlem ered, ki tudja már, hogy mitől vagy mikor ébredt fel bennem.

   Véleményem szerint a FA, az ÉLET, a talpra állt ember szimbóluma. Nem írom azt, hogy a léleké, mert a Fáknak is lelkük van, hanem az összes tulajdonságukból eredően párhuzamot lehet vonni a fa és Ember között. A Fa önmagában testesíti meg a férfit és a nőt, egyszóval maga a nagybetűs Ember, Emberiség. Ahogy a világ megbecsüli a fákat, úgy becsüli meg önmagát is. Amilyen állapotban vannak a fák a világon, olyan állapotban van az emberiség is. Amíg az erdőket irtják, egymást is fogja az ember, és amíg a fákat nem tudja szeretni, addig háborúk lesznek a földön.

   A Fa a földből nő és az ég felé tör. Az apró magból, hatalmas élőlénnyé terebélyesedik. A „láthatatlan” életerő megtestesült „szobra”. A Föld és az Ég táplálja.

Az ember „anyagból” lett és a szellemre szomjazik. Apró magból született és a család révén hatalmas „élőlénnyé” terebélyesedik ki. Az ember a testet öltött életerő. Pont, ahol az Ég és a Föld összeér.

   A mesék égig érő fái mi vagyunk, vagy azok, akik szeretnénk lenni.

   Sok-sok évvel ezelőtt, szerelemtől ittasan nekidőltem a cserépkályhánknak és ez a vers éledt fel bennem.

Fa lett belőlem,
égig érő fa.
Ágaim, vágyaim madarak otthona.
Csúcsom az égbe ér,
lelkem elköltözött,
út lettem ég és föld között.


   Engedjük magunkat "fává" válni!





2 megjegyzés:

  1. Ajánlom Égszerész mester figyelmébe Tolcsvay Béla-Béres Melinda Ég Ígérő Fa daljátékát. Egy népmesei történetet dolgoz fel, ugye a hagyományos motivisztikával. A legény elindul a fán, és keresi a leányt. A fiú lelkiismerete, kísérője, segítője Agancsos, a világ csábításait Csúszómászó jeleníti meg a daljátékban...
    http://www.youtube.com/watch?v=X-kD2nxy9hI (részletek a műből)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen az ajánlást! Nem ismerem a daljátékot, de utána fogok nézni. :)

    VálaszTörlés